monitorulcj.ro Menu
Napi Hírek

ELADÓ a gyönyörű Continental szálló, Kolozsvár hajdani boém életének az ékessége

2013-ban Ioan Bene üzletember nem kevesebb, mint 5 millió euróért vásárolta meg a hajdani New York kávéház épületét. Öt csillagos szállodává akarta varázsolni, most viszont újra eladó a Continental szálló.

ELADÓ a gyönyörű Continental szálló, Kolozsvár hajdani boém életének az ékessége

A szállodát 1894-ben építették és 1895-ben nyitották meg New York néven. A saroképület Kolozsvár szívében, a jelenlegi Napoca és Universității (Jókai utca és Egyetem utca) kereszteződésénél található, a kor eklektikus stílusával ékeskedik, neobarokk és klasszicista elemek keverékével. Az épület a földszinten kívül három emeletből áll, 105 szobát és 80 fürdőszobát foglal magába, 1.497 négyzetméternyi területen.

„Az ingatlan ára bizalmas. Kolozsvár egyik ékessége, felkelti a befektetők figyelmét, rendkívüli turisztikai és kereskedelmi potenciállal rendelkezik. A homlokzatot teljesen felújították, a szálloda külseje kifogástalan, mint fénykorában. 2016-ban kezdődött a felújítási folyamat, a homlokzat modernizálásan kívül a tetőszerkezet, valamint a fundamentum megszilárdítását is magába foglalta. A munkálatokat történelmi épületek restaurálására szakosodott építészek, mérnökök végezték.


A buja belső tér megőrizte építészeti elemeit, amelyek hajdanán híressé tették, de szükség van a felújításra. Jelenlegi állapotában a 105 szoba mellett étteremmel, kávéházzal és konferenciateremmel is rendelkezik a szálloda, a tetőtér modernizálásával akár 150 szobára is növekedhet a befogadóképesség”, vallották a Monitorul de Clujnak az Artmark Historical Estate képviselői.

A gazdasági fellendülés idején az ingatlanszakértők 14 millió euróra becsülték az épületet. A Continental szállót 5 millió euróért adta el az Expert Insolvență SPRL Társaság, az Ardeleana Alba Iulia néhai tulajdonos bírósági felszámolója. A Ioan Bene nevéhez fűződő Napocamin társaság nyújtotta be akkor az egyetlen vételi ajánlatot. A történelmi jelentőségű szálloda az interbelikus Kolozsvár egykori szimbólumából egy romos, elhanyagolt épület lett, időközben pedig Ioan Benét 5 évre ítélték el adócsalásért, jelenleg is keresi a rendőrség.


A „Conti” legendás története

A New York kávéház az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági fejlődésének korában épült, amikor a Monarchia területén számos gyönyörű középület látott napvilágot. A kolozsvári Pákey Lajos írta alá a tervrajzot, ő volt a város főépítésze a huszadik század első évtizedeiben. Az ő nevéhez fűződik többek között a korcsolyázó pavilon (Chios étterem), a kaszinó épülete vagy a jelenlegi Műszaki Egyetem épületei a Malom utcán (str. George Barițiu).

Lehetséges, hogy a kolozsvári New York szállodát a budapesti szálloda ihlette, amelyet 1894-ben nyitottak meg. A bútorzatot szintén Budapestről hozatták, amelyeket NY monogrammal jelöltek meg, innen ered a szálló neve is. Ha addig a központi Biasini szállodát kedvelték a városba érkező személyiségek, az új, elegáns szobákkal rendelkező szálloda hamarosan átvette a szerepet. Akkoriban Erdély legnagyobb szállója volt, saját áramgenerátorral, így ez volt a legelső villamosított épület Kolozsváron, ahol az elektromos áramot jóval később, 1906. július 15-én vezették be.


Központi elhelyezkedésének köszönhetően, pár lépésre a szerkesztőségektől, a kék szalonban üzemelt New York kávéház hamarosan a kolozsvári boém élet közkedvelt találkozóhelyévé vált. Újságírók, tudósok, írók jártak ide, irodalmi klubok működtek itt, a nagyterem pedig híressé vált a bálok és táncestek révén. Az irodalmi kávéház mindössze ötven évig működött, a második világháború végéig.

A legenda szerint a hírés román drámaíró, I.L. Caragiale is kávézott a New Yorkban, Octavian Goga volt román miniszterelnököt pedig, aki hazafele tartott, a csucsai (Ciucea) otthonába, megmérgezték a szálloda éttermében, legalábbis a mendemondák szerint. A kommunista rendszer bekövetkeztével bentlakássá alakult a New York, majd 1960-ban Continental néven újra szállodává „varázsolták”. A 2000-es évek elején még nyitva volt, az azonos nevű szállodaláncon belül működött.


Citește varianta în limba română a materialului.

Etichete: Kolozsvar new york