monitorulcj.ro Menu
Napi Hírek

Kelemen Hunor: „Az RMDSZ nem ért egyet a pótlistán való szavazással. Torzítaná az eredményeket Kolozs megyében”

„Előrehozott választást szeretnénk, de csak a törvényesség keretein belül” – ezt vallotta Kelemen Hunor az államelnök által nevesített miniszterelnök-jelöltnek, Ludovic Orbannak.

Kelemen Hunor: „Az RMDSZ nem ért egyet a pótlistán való szavazással. Torzítaná az eredményeket Kolozs megyében”

„A múlt héten elfogadott sürgősségi kormányrendelet burkoltan megváltoztatja a parlamenti választási rendszert, hiszen lehetővé tenné, hogy bárki bármilyen megyei listára szavazhasson – függetlenül attól, hogy hova szól a személyi igazolványa” – állítja Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök szerint ha például Kolozs megyében szavazhat 100 ezer egyetemista vagy 70 ezer ember, akinek semmiféle tartózkodási engedélye nincs, akkor „torzul a Kolozs megyei eredmény”.


Kelemen Hunor véleménye alapján a sürgősségi kormányrendelet ugyanakkor lehetőséget teremtettt arra is, hogy az előrehozott választást egy napon lehessen megszervezni az önkormányzati választással. Erről az Alkotmánybíróság többször is kimondta, hogy alkotmányellenes, emlékeztet az RMDSZ elnöke.

„De van ezzel még egy problémánk! Most már benne vagyunk abban a 60 napos időszakban, ami alatt kétszer nem kell megszavaznunk a kormány beiktatását, hogy előrehozott választást írhassunk ki – de a játékszabályokat mindmáig nem ismerjük” – olvasható az RMDSZ sajtóközleményében.


A Szövetség szerint az előrehozott választásnak két lehetséges útja van: vagy a mostani törvényes keret figyelembe vételével kiírják július 5-re (mert előbb nem lehetséges), vagy a különböző határidőkön ugyan rövidítenek, de „a játékszabályokba nem avatkozunk bele”.

Kelemen számításba veszi, hogy a Nép Ügyvédjéhez fordul

„Megpróbáltam meggyőzni (Ludovic Orbant – szerk.megj.), hogy ne küldje el a parlamentbe azt a sürgősségi rendeletet, amely burkoltan megváltoztatja a választási rendszert. Azt javasoltam, hogy próbáljunk meg mindannyian, akik úgy véljük, hogy az előre hozott választásokra szükség lenne, egy törvénytervezetet kezdeményezni, amellyel lecsökkentjük a 90 napos határidőt, és szabályozzuk a többi kérdést is, például a diaszpóráét, de nem hiszem, hogy sikerült meggyőznöm Ludovic Orbant. El fogja küldeni a sürgősségi kormányrendeletet a parlamentbe, nem tudjuk pontosan, mikor, az pedig meg fog jelenni a Hivatalos Közlönyben” – nyilatkozta Kelemen.


A választási rendszer jelenleg megyei listákra, megyei választókörzetekre épül, a mandátumok számát a megyék lakosságának számától függően számolják ki, emiatt a megyén belül bárhol lehet szavazni.

„Úgy gondolom, hogy nem kellene bizalmat szavaznunk ennek a kormánynak, nem is kellene szavaznunk addig, amíg ki nem derül, lehet-e módosítani a sürgősségi rendeleten a parlamentben. Ha módosítani lehet a rendeletet úgy, hogy kiveszünk belőle mindent, ami alkotmányba ütközik, akkor lehet szavazni. Ha nem, akkor el kell döntsük, mit lépünk. (...) Nem lehet megváltoztatni hirtelen a játékszabályokat. És ez egy paradox helyzet, abszurdum: azok, akik a kormányt javasolják, nem fogják azt megszavazni, az ellenzékben lévők pedig megszavazzák” – mondotta Kelemen Hunor.


„Ha Kelemen Hunor a Nép Ügyvédjéhez akar fordulni a választási törvény módosításának ügyében, nincs, ahogy megakadályozzam” – jelentette ki Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök, aki azt is mondta: szándékában áll, hogy minden politikai párt vezetőjének bemutassa az előre hozott választáshoz vezető elképzelését.

Ludovic Orban hozzátette, hogy egyelőre nem vette fel ebben a témában a kapcsolatot a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Pro Románia vezetőivel. Ezzel szemben Kelemen azt nyilatkozta: „Nem támogatjuk sem a PSD-t, sem a PNL-t, mi az alkotmányosságot támogatjuk”.


Citește varianta în limba română a materialului.